Miriam Toews Minden nyamvadt kis bánatom című regénye megosztó. A szerző egy testvérpárt, Yolit és Elfet állítja a történet középpontjába. Előbbi látszólag mindent elront az életében, több sikertelen kapcsolatból több apától született gyerekek, egyedül van, de több fickóval kavar stb., de azért…

Olivier Guez Josef Mengele eltűnése című regényes életrajza vagy korrajza volt most soron. Már rég el akartam olvasni, végre sikerült ráakadni. Antihősünk a háborús bűnös Mengele, akiről részletes és gyomorforgató infók bőven találhatók a neten. Auschwitz orvosa nagy koponya volt, de ékes példája…

Donáth Mirjam Mások álma című dokumentum-önregénye egy New York-i migrációról és annak tapasztalatairól szól. Persze "jó magyar" szokás szerint minden újsághír ezzel kapcsolatban azzal van tele, hogy "de hát visszajött, tehát kudarcot vallott kint", pedig ez nem erről szól. Érdekes kérdés az utóbbi…

öröklős, nyomozós, csajos

2017.12.06. 12:20

Lauren K. Denton The Hideaway című regénye nem volt egy világraszóló olvasmány, de egynek jó volt. A sztori nagyjából annyi, hogy Sara megörökli a nagyanyja, Maggie házát egy alabamai kisvárosban. A nagyi egyetlen óhaja a végrendelet szerint, hogy pofozza ki, mielőtt bármit kezd vele. A házikó amúgy…

Thomas Cullinan Csábítás című regénye most azért került az érdeklődés középpontjába, mivel éppen megfilmesítették. Ezt sem először, amit én amúgy nehezen tolerálok. (Komolyan, minek kell ugyanazt a történetet húsz évente leforgatni?) Gondoltam, megveszem ilyen "egynek jó lesz" alapon, hogy agyatlan…

Frida Kahlo a XX. századi festőművészet meghatározó alakja, még akkor is, ha innen Európából nézve a mexikói avantgárddal nem nagyon tudunk mit kezdeni. Azért mindenki nézzen utána a hölgynek, érdemes. (Salma Hayek filmje is kötelező a témában!) F. G. Haghenbeck Frida füveskönyve című kötetéről…

Patricia Highsmith írásai nekem valamiért tetszenek. Nagyon furcsák a szövegei, valahogy hidegek, távoliak, darabosak, és ugyanakkor mégis itt-ott beszúr egy olyan félmondatot, amiből egész életek bomlanak ki. Érdekfeszítő. Néha várod a robbanást és nem jön, néha nem vársz semmit az adott jelenettől…

Hulej Emese Egy Teleki gróf Afrikában című kötete Teleki Géza antropológus életéről szól. A felvezetőben a szerző azért próbálja elhelyezni a népes családfán főhősét, ami egyáltalán nem könnyű. Túl sok itt a híres ember, kezdve a vállalhatatlan politikai helyzetbe hozott öngyilkos nagyapával, Teleki…

Melanie Benjamin Az aviátor felesége című regénye a nagy nyári könyvakció miatt került hozzám, mert már első ránézésre is csak könnyű nyári olvasmány volt. Sokadik ránézésre is az, és már olvastam jobbat is. A regény Charles és Anne Lindbergh házasságát és életét…

Vannak olyan könyvek, amik annyira rosszak, hogy fizikai fájdalmat érzel olvasás közben, de fogcsikorgatva mégis végig akarod olvasni, mert már valami perverz örömet lelsz az újabb és újabb valószínűtlen és életidegen fordulatokban. Suzanne Rindell The Other Typist című regénye…

Volt ez az általam csak toszkánai gasztrohullámnak nevezett könyvdivat a 2000-es években, amikor minden regény arról szólt, hogy menj el Provanszba, Toszkánába, Thaiföldre, Indiába stb. és ha ottani kaját eszel, akkor megtalálod önmagad, a hivatásod, az életed értelmét, meg…

tangómámor

2015.03.30. 19:46

A kollegináknak (NEM Miss Műkörömnek, hanem a jobbaknak) néha vannak jó ötleteik, most pl. az egyik ajánlotta Sándor Anikó Pillangó a vállamon című utazási regényét, vagy nem is tudom, minek nevezzem. Egy kedves könyv egy ötvenes elvált nőről, aki hirtelen úgy érzi,…

nagyon gazdag, nagyon híres

2015.02.07. 17:23

Jól eltalált ajándék volt Kornfeld Tamás Egy nem mindennapi élet című önéletrajza karácsonykor. Bár magamtól biztosan nem vettem volna egy zsidó gyáriparos család sarjának memoárját, a könyv kellemes csalódást okozott. Az elején. Hősünk egy igen-igen gazdag gyáriparos…

csajos szerelmes borzongós

2015.01.02. 15:16

Túl sok volt már a komolykodás meg az elgondolkodós cucc, és hát alig lehet olyan normális könyvet venni, ami igényesen szórakoztató. Sarah Addison Allentől vettem ezért egy új regényt, mert ő már bevált. A barackfa titka is egész jó kis kikapcsolós könyvnek…

Egy Roberto Bolaño nevű latin-amerikai írótól találtam most könyvet, ami azért érdekes, mert alig olvastam még abból a régióból valakitől. Furcsa, pedig lehetnek ott is jó írók, csak valahogy talán eddig nem találtak meg. Majd jobban figyelek rájuk, mert érdemes. Szóval a "Vad…

csajos gengszteres

2014.07.19. 20:56

... már ha van ilyen műfaj. Renee Rosen Babaarc (igen, fordításban van, ami különösen gázul hangzik) című gengszteres regénye impulzusvásárlási eredmény, de nagyon megérte. Chicago, a 20-as évek. Adott Vera, a "szegény hősnő" klisés alakja, ami persze kicsit sántít, mert…

a vadonban

2014.05.23. 18:09

Robert Franklin Leslie könyve jött soron: A medvék és én. Perverz, igen. Egy aranyásó egyetemista (gondolom, megélhetési, mert évekre kimarad a medvekaland miatt a suliból) a kanadai vadonban éldegél a világtól elzárva, egy jó kis faházikóban és aranyat mos. Aztán egy medve…

amerikai álom

2013.06.05. 20:15

Bűnöztem, és voltam könyvtárban, szembejött egy kis amerikai irodalom, F. Scott Fitzgerald Az utolsó cézár című regénye képében. Arra jöttem rá, hogy tulajdonképpen én nagyon bírom ezeket a két világháború közti irodalmárokat. Van még bennük valami a régmúlt "úrias"…

Nem vagyok őrült, de azért szeretem a kutyákat, úgyhogy most jól jött egy vidám kis kutyás könyv, Giant George-ról, a világ legnagyobb kutyájáról. (Update: már nem az, de ez a történet szempontjából mindegy.) A kötetet Dave Nasser (gazdi) és Lynne Barett-Lee jegyzi, a címe: A…

molochista háborús sztori

2012.09.18. 19:09

Kölcsönbe kaptam egy arany pöttyöst, a Sarah kulcsát, Tatiana de Rosnay-tól, és tegnap ki is végeztem, csak valami négyszáz oldal volt. (A rövid könyvek a jó könyvek, azokat sokkal lassabban olvasom.) Nem voltam igazán elragadtatva tőle. A szinte már közhelyessé vált kétszálas…

magyar, hajós, amerikai

2012.09.15. 14:20

Ritkán cipelek magammal könyvet a táskámban, pedig néha jó. Mint most Hunyady Sándor A hajó királynője c. novelláskötete. Pont olyan, amit magammal vihetek és bármikor belelapozhatok, mert nem kell egy órás ráhangolódás, mint a múltkor Ecónál, amihez azért nem mindig van…

pénteki bunkók

2012.06.15. 19:23

A hét beszólásokkal és sok hülyeséggel volt terhelt, nem esett jól. Főleg az a vicces, amikor a korábban tuskóskodó kolléga megkérdezi, hogy akkor én most haragszom-e rá vagy mi van. OMG. Ezt még az ovisok is tudják: ha bunkó vagy, a másik csúnyán fog rád nézni. No comment.…

mood: sunshine

2012.04.30. 18:26

Már biztos, hogy napelemes vagyok: mióta kisütött a nap, olyan békés a lelkem, mint egy tó. :) Még a Pp. sem tudott letörni, sőt, egészen úgy tűnik, hogy képben vagyok, legalábbis a nagy részét az anyagnak már láttam élőben is, ami azért nagy segítség, ha hazudni kell(ene) a…

végre egy könyv

2012.02.09. 20:19

Olvasok is ám, nem csak az életet fájlalom (pedig van rajta mit, én mondom...), most pl. valami francia pasas, Christian Bobin Emily, a fehér nő című könyvét olvastam. Pici, de velős, ahogy szeretem.Emily_Dickinsonról szól, aki egy híres amerikai költőnő volt, bár ha még nem…

Emma-trilógia

2011.12.31. 15:21

Ismét Fábián Janka. Ismét lányos könyvek. Ezúttal egy családregényfolyam. Sok szereplő, sok év, sok fordulat, sok újdonság, sok halott és még több bonyodalom. Szeretem, ahogy ez az írónő ír: könnyed, csevegős, sok minden csak egy-egy odavetett fél mondatból derül ki,…

süti beállítások módosítása