Sophie Edwards Károlyi "Emlékek és rejtélyek - A Károlyi család 25 nemzedékének története" című kötete egyszerre érdekes történelemkönyv, családi fotóalbum és személyes visszaemlékezés. A szerző nem kisebb célt tűzött ki, mint hogy ugyan dióhéjban, de bemutassa szerteágazó családja történetét a kezdetektől napjainkig.

Az ilyen arisztokrata visszaemlékezések mindig érdekesek, mert egyrészt történelmi távlatokat nyitnak, másrészt a II. világháborúban, illetve közvetlenül azután mind gellert kapnak. A kommunista hatalomátvétel eltüntette a magyar társadalom egy teljes osztályát, ami azóta sem gyógyult sebet okozott a társadalomban. Sem visszatérni, sem bepótolni nem lehet a hiányt, valahogy ilyen felemásak vagyunk azóta is. Hiszen azok a családok, amelyek eltűntek külföldön, vagy a börtönben/temetőben, ugyanúgy a nemzet részei voltak, csak valahogy nem beszélünk róluk azóta sem. Sophie könyvéből mégis képet kapunk ezeknek az embereknek a XX. századi és későbbi életéről, mindennapjairól. Ahol családok különböző kontinenseken élnek és egy-egy családtag látogatása évekre hagy nyomot maga után, mert annyira ritka.

A szerző számos forrást feldolgozott, elsősorban közvetlen családtagjai naplóit, feljegyzéseit, fényképeit. Kalandregénybe illő leírások titkos külföldre szökésekről, szögesdróton átkelésről, miegymásról, és ez mind apa, nagymama és egyéb családtagok visszaemlékezéseiből levezetve. Félelmetes. Történelmi távlatokba is tekintünk, megismerjük a családfát, a híresebb Károlyiakat, rövid kis életrajzzal, személyes sorsuk felvázolásával.

A kötet végül kitér a ma élő családtagok családfájára is, bevallom, ez a rész nekem már áttekinthetetlen volt, a sok nemzetközi kapcsolat, vegyes házasság, furcsa nevek és a személyek nagy száma miatt. Egy hat hónapos Károlyi-kisbaba nem sok nyomot hagyott még a világban, hogy érdemes legyen vele foglalkoznom. Ez a kötet legkevésbé sikerült része, de talán a ma élő rokonoknak ez a legkedvesebb.

A szerző egy művelt, széles látókörű nő, aki hosszú kutatómunka alapján tárgyilagos, de mégis személyes hangvételű művet tár az olvasók elé családja történetéről. Általa rálátunk a magyar történelem fontos és kevésbé jelentős eseményeire, a Rákóczi-szabadságharctól a világháborúkig. A személyes sorsok pedig mindig összefonódnak a történelemmel, csak akik átélik, még nem feltétlenül veszik még észre.

A bejegyzés trackback címe:

https://akik-olvasnak.blog.hu/api/trackback/id/tr2814616740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.