zombik, de nem úgy

2019.02.08. 19:28

Újabban felfedeztem a kortárs magyar szerzőket, és egyre biztosabban érzem, hogy ez jó irány. Ezúttal Térey János került sorra, akitől én még soha semmit nem olvastam, de ez nem tartott vissza legújabb kötetének, a Káli holtaknak a megvételétől. Nem bántam meg.
A középpontban Csáky Alex, egy fiatal, tehetséges és sikerekkel is egyre inkább rendelkező színész áll. Színházban játszik, kísérleteznek vele rendezők, kollégák. Fiatalon rendhagyó Hamletet játszik, a rajongók kezdik felismerni az utcán is. Ugyanakkor elfogad egy művészileg többek által megkérdőjelezett sorozatszerepet egy zombis tévésorozatban, a Káli holtakban. Utóbbi az elmúlt évek zombimániáját igyekszik meglovagolni, ugyanakkor "művészi csavarokkal" kíván operálni a készítők szándéka szerint: a sztori szerint a török korban kihalt Káli-medencében található falvak valaha volt lakói zombiként támadnak új életre, és a betolakodó fővárosi művészieskedő-rusztikus-toszkánás hipsterekkel szemben próbálják megvédeni szülőföldjüket.
A regényben tehát követjük Alex kalandjait a munka és a magánélet világában, ahogy egyik szó szerinti világból a másikba lép át. A regény szövetén belül önmagában is zárt egységet alkot a színház, a sorozatforgatás, vagy Alex mint magánember élete. A szerző otthonosan mozog minden világban, bennfentes és ismeri a szakzsargont is, elhiszem neki, bármit is mond színészről, producerről, napidíjról, rendezőről.
A színházban Alex próbál megfelelni a tehetséges fiatal színész képének, korán kap nagy szerepeket, a rendezők bíznak benne. Ugyanakkor ő is tudja, hogy még nem feltétlenül van az érettségnek azon a fokán, amit elvárna saját magától. A kollégákkal szeretem-nemszeretem viszonyban van, mindenki ismeri a másik intim kis titkait, múltját, jelenét, sok a hosszú este kocsmázással a végén, egészen kifordult világban élnek ők. A rendezők vízióit néha nehéz lekövetni, és vannak bizony komoly mellényúlások is - még akkor is, ha a szerző a szereplők személyén keresztül megpróbálja bemutatni, mennyire biztonsági játékra is törekszik a magyar színház úgy általában (mindenből az ezredik feldolgozás, a valódi újítás hiánya stb.). Külön érdekes szempontok jönnek felszínre a színházigazgató mint rendező és/vagy színész vonalon: diplomatának kell lenni annak a színésznek, aki úgy akar igazgatni, vagy rendezni, vagy mindezt egyszerre, hogy abból ne legyen se művészi lesüllyedés, se sértődés vagy vihogás a háttérben. Le a kalappal annak, akinek sikerül. (Én inkább azon a véleményen vagyok, hogy ezek azért nagyon összeférhetetlen pozíciók: egy időben maximum egyet lehet jól csinálni.)
A sorozat egészen más helyszínre visz: nyári forgatás, kalandok, szerelmek, kirándulás, borbisztrós ebédek, közben pedig maga a producer-rendező megtestesíti azt az álintellektuális fővárosi gazdag bumburnyákot, aki ellen a sorozatbeli zombik védik a falvaikat. Birtokát szabadkőműves, antik és irodalmi idézetekkel, közhelyekkel zsúfolja tele, Alex vendégeskedése idején alig győzi kapkodni a fejét a sok utalás láttán. Összességében a fickó túl sok, mégis művészinek akar látszani akkor is, ha valójában csak túlzsúfolt ripacskodásra futja tőle.
Alex a kommerszebb világnak is megpróbál megfelelni, ugyanakkor mire a sorozat adásba megy és felismerik az utcán, már megcsömörlik, mert többen is éreztetik vele, hogy eladta magát, művészileg nem vállalható az ilyesmi. Ami persze ostobaság, hiszen ha valakinek szórakoztató egy tévésorozatot leforgatni, miért ne tehetné meg? Ha még jól is fizetik, mi a baj azzal? Szabály, hogy egy tehetséges színésznek éhen kell halni valami művészszínház sátrában? Elég képmutató ez a világ ebből a szempontból, hiszen a "nagy kőszínházas" megváltás sem létezik a regény világában: újra és újra ugyanazokat a kliséket ismételgetik a rendezők, a kortárs "darabokat" úgy fércelik össze a próbákon a színészek, nem írja már őket szerző, nem simítgatja őket a dramaturg és a rendező. Lesújtó vélemény bontakozik ki a sorok közül, és érezzük, hogy igaz.
Alex a magánéletben sem szerepel valami jól, egyik nőtől a másikig ugrál, fontosabb a kaland, mint az elköteleződés. Megismeri Lucát, aki végre igazi szerelem lehetne, de nem tud teljesen feloldódni a lányban. Lucának ugyanis saját élete, karrierje van, más is érdekli, mint hogy a férfihoz rohanjon, amikor annak arra van szüksége. Alex teng és leng, nagyon szomorúan döntésképtelen az egyes helyzetekben. Családjával sem nagyon tud mit kezdeni, beteg apjával haláláig nem tudják kibeszélni a régi sérelmeket, különélő kislányát pedig nehezen tudja az életébe illeszteni. Valahogy olyannak tűnik, aki nem érti, hova tartozik, vagy mit kéne tennie, hogy a többi emberhez valóban köze legyen.
A regény annyi réteget, problémát, személyiséget vonultat fel, hogy csak kapkodtam a fejem. Nagyon lassan tudtam olvasni, mivel minden sorára figyelni kellett. Érdemes volt rá figyelni. Korunk hőse: a kapunyitási pánikos, elköteleződni képtelen, kalandokat, önmegvalósítást hajszoló művész, aki mégsem tud egyelőre maradandót alkotni élete egyetlen területén sem. Érdemes elgondolkodni a felvetett problémákon, kicsit rágódni rajta, hogy mit tanulhatunk Alextől vagy a hibáiból. Számomra nagyon tanulságos könyv volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://akik-olvasnak.blog.hu/api/trackback/id/tr6914615828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.