monológ

2018.09.30. 14:01

Péterfy-Novák Éva Egyasszony című könyve tulajdonképpen végig nem más, mint monológ. Belső monológ, amikor mesél, de mégsem mesél a szerző, hanem mintegy a fejébe enged betekintést.

Terápiás írás egy 80-as években kezdődött történetről, amikor is egy vidéki házaspárnak szülési komplikációk (súlyos műhiba) miatt sérült kislánya születik. Zsuzsika tökéletesen egészséges lehetett volna, ha a doktor úrnak nem lett volna teniszmeccse tízkor, amibe sajnos a kismama saját tempójú szülése sajnos már nem fért bele. Jön a jó adag oxitocin miatti rohamszülés és a közben agyvérzést és más bajokat elszenvedő beteg csecsemő. Aztán meg a "szokásos" hárítás, információhiány, elhallgatás, ködösítés, a család teljes sötétségben tartása a gyerek állapotáról. Ami sajnos a mai napig jellemző az egész egészségügyben, de a szülészeten sajnos még fájdalmasabb mindez. És ez így megy most is. Rettenetes.

Az anyuka itt is csak sokkal-sokkal a szülés után, az n-edik orvostól tudja meg, hogy gyermeke nem le van maradva egy kicsit a többiektől, hanem súlyosan sérült, és valószínűleg kamaszkora előtt meg fog halni, addig pedig gyakorlatilag folyamatos ápolásra fog szorulni. Újszülöttként fog élni, csak a teste növekszik egy kicsit. Ezt felfogni, feldolgozni, aztán évekig így élni finoman szólva sem egyszerű. Az anyuka persze csodálatos egy valami: küzd, szeret, gondoskodik. A naplóból kijönnek a mindennapi nehézségek, hogy nincs egy szabad perce, folyton rohan, szervez, ellát, lót-fut. Az írásban már egyfajta tárgyilagossággal nézi a szerző ezt az életet, a rettenetes napi harcokat, az érzelmi kifáradást, de így is elementáris erővel ugrik ki a lapokról a szenvedés. Az övé, a gyereké, a családé, mindenkié.

Aztán a baljós előjelek valóra válnak: a kezdetben csak akarnok, nárcisztikus férjből erőszakos családbántalmazó válik. A kapcsolat évekig ebben a se veled, se nélküled státuszban reked, a pszichológia és a kriminológia számára is jól ismert mintázatok újra és újra ismétlődnek: érzelmi abúzus, verés, menekülés, könyörgés, bocsánatkérés, ígérgetések, veszekedés, érzelmi abúzus... újra és újra és újra. Közben pedig ott egy beteg kislány, majd egy abortált második gyermek, és a válságból semerre nem vezet ki az út.

A kislány végül egy intézetbe kerül, mert otthoni ellátása már nem lehetségese szaksegítség nélkül, és végül itt is fejezi be kis életét. Szívszorító az intézet bemutatása, ahol a család végre emberséggel találkozik az egészségügy részéről. Normális, jó emberek dolgoznak azon, hogy a soha meg nem gyógyuló életeket kicsit megkönnyítsék. És szeretettel ez is lehetséges. Annyira éles a kontraszt a többi tapasztalattal a könyvben (meg a valósággal), hogy az embernek fáj tőle a szeme.

Amikor Zsuzsika végül meghal, hamarosan az anya is eljut oda, hogy többre becsülje a normális életet a csak sima életnél, és nagy nehezen elhagyja a férjét, új életet kezd egy másik férfi oldalán, egészséges gyermekei születnek, boldogan él. Ebben az életben még mindig helye van az első gyermekének, akivel holtában is őrzi a kapcsolatot, együtt jár ki a sírjához az élő gyermekeivel. Van ebben valami dimenziókon túli dolog: hogy a holtak valahogy mégsem tűnnek el teljesen, hozzánk tartoznak onnan is. Ez is milyen furcsa volt: a volt férj nagyon szerette a kislányt, gondoskodott róla ugyanúgy, mint az anya, viszont sem az életét, sem a halálát nem tudta úgy kezelni, felfogni, megélni, mint az asszony. Évekkel később, amikor már kiégett a felekből minden érzelem, akkor sem tudnak normálisan beszélni a halott gyermekről. Egy kicsit a szülők is belehaltak Zsuzsikába, de valahogy az apa halott is maradt. Persze amilyen erőszakos, gyerekesen önző szemétláda volt, még ezért sem tudja sajnálni az ember - egy kicsit sem.

A könyv letehetetlen, még akkor is, ha tőlem személyesen igen messze áll ez a téma - hálisten. Így is beránt és magával ragad a történet tragikuma. El sem tudom képzelni, milyen érzelmi felkavarodást okozhat egy-egy olyan nőnek az olvasása, akik a könyv akár csak egy-egy vonatkozását maguk is megélték.

A bejegyzés trackback címe:

https://akik-olvasnak.blog.hu/api/trackback/id/tr5014270891

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.