Olivier Guez Josef Mengele eltűnése című regényes életrajza vagy korrajza volt most soron. Már rég el akartam olvasni, végre sikerült ráakadni.

Antihősünk a háborús bűnös Mengele, akiről részletes és gyomorforgató infók bőven találhatók a neten. Auschwitz orvosa nagy koponya volt, de ékes példája annak, hogy ha az intelligenciával nem párosul erkölcsi tartás, akkor az egész mit sem ér. Mengele teljes szívvel hitt az árja felsőbbrendűségben és a náci tanokban, még akkor is, amikor a németek megsemmisítő vereséget szenvedtek mind katonailag, mind erkölcsileg a II. világháborúban. A háború után Dél-Amerikába szökött, ahol Argentína, Paraguay és Brazília különböző okokból, de befogadó volt a nácikkal szemben. Évtizedekig nem háborgatták őket sem belső, sem külső országbeli hatóságok, nem volt kiadatás, sőt, akár saját nevükön élhették világukat a Mengeléhez hasonló elvetemült gonosztevők. Azért elég nagy kollektív pszichózis kell ahhoz is, hogy egy teljes kontinens ne akarja elfogadni a valóságot, és úgy kezeljen háborús bűnösöket, mint megtévedt báránykákat, vagy mint meg nem értett politikai felfogású polgárokat, akiket igaztalanul üldöz a gonosz imperialista és kommunista győztes hatalmi blokk. Márpedig a dél-amerikai államokban ez történt. Évtizedekig. Érdekes.

Mengelét persze a könyv mint embert ábrázolja, örömökkel, bánatokkal. Van családja Németországban, akik igen gazdagok és pénzelik is élete végéig - emiatt utólag sokat kell magyarázkodniuk. Vannak feleségei, először Irene, aki elválik tőle és normális életet kezd egy új férfival, majd fivére özvegye, Marta. Ezt nem is kommentálom. (Milyen ironikus: mintha az általa oly gyűlölt zsidók Ótestamentumából lépett volna ki ez a történet. Vedd el bátyád özvegyét, nehogy egyedül maradjon. Pfúj.) Feleségei persze elhagyják, végül egyedül él a családja által megvesztegetett befogadó családokkal. Akik persze gyűlölik, mert tudják, kicsoda. Undorító az egész létezése.

Folyton menekülnie kell, folyton bújkálnia, alantasnak tartott fizikai munkából állnak a napjai (kivéve, amikor egy ideig gazdag családoknak végez illegális abortuszokat...), orvosi tevékenységét nyilván nem folytathatja. Közben végig gondolkodik, és nem adja fel náci eszméit, sőt, környezetében mindenkit igyekszik meggyőzni az igazáról, hogy ő csak a német népnek akart jót és felemelkedést. És persze az emberiséget segítette jobb génállományhoz a selejtek kiiktatásával. Elmeroggyant elképzelései voltak a valóságról, teljesen belemerült a saját kis világába. Egészen rémisztően ábrázolja a szerző, hogy mennyire megátalkodott volt elveiben ez az ember, aki annyi másik embert küldött a halálba a legkisebb lelki megrendülés nélkül.

Témája ellenére a könyv magával ragadóan olvasmányos, sok érdekességet felmutat a dél-amerikai náci emigráció mindennapjairól, a konspirációkról, útlevél hamisításokról, Moszad-akciókról és így tovább. A mindennapokról. Ahol a dráma zajlik. Mert hiába vesz részt valaki földindulásszerű eseményekben, utána is felkel a nap, reggelizik, borotválkozik, megveszi az újságot és él tovább. És ebben egyszerre van folytonosság és valami idegtépő rémület. Hogy ilyen tettek megtorlatlanul maradhatnak (Mengelét soha nem fogták el és állították bíróság elé tetteiért), és ilyen emberek közöttünk járkálhatnak.

Jó lenne tanulni az ilyen történetekből és az ilyen könyvekből. Újra és újra el kell mondani, nehogy elfelejtsük: embereket gyilkolni rossz!

Embereket kínozni rossz!

A háború rossz!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://akik-olvasnak.blog.hu/api/trackback/id/tr9814217833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.