Zsiga gróf élete

2018.05.01. 14:05

Kölcsönöztem a kistárgyalói könyvtárból egy Széchenyi Zsigmond életét Gyorgyevics Tamás tollából. Nem mondom, pont hosszú hétvégére való darab a maga többszáz oldalával. A fényes papíros, túldizájnolt kivitelt annyira nem komáltam, főleg, hogy jó tördelőt már nem sikerült szerezni mellé. Kár.

A szerzőről a Gugli sem talált semmit, ami mondjuk elgondolkodtató. Nekem kissé furcsa volt, hogy a szöveg jólértesültsége ellenére borzasztó szegényes volt a bibliográfia: ugyan, honnan szedte a sok infót a szerzőt, ha nem olvasott utána? Az egy kicsit kevés egy életrajzhoz, hogy elolvasta az írói munkásság kéziratos, első, második stb. kiadásos és jegyzetekkel összevethető verzióit. Ez filológiának jó, de kevéssé érdekes, ha életrajzot kell összekalapálni. A megállapítást azért bocsátom előre, mert sajnos az egész könyvet áthatja az egysíkú szemlélet, ami a történetiséget is megzavarja.

Ettől függetlenül nagyon szélesen rajzolja meg Széchenyi Zsigmond, a leghíresebb magyar vadász portréját. Kapunk kor- és családtörténetet, amelyet az író élete végéig és még tovább is követ a szerző becsülettel. Csak úgy nyüzsögnek a leírásokban a Széchenyi, Cziráky, Károlyi, Héderváry és egyéb történelmi családok nevei, alig győzzük követni. (Az arisztokratáknak sincs több rokonuk, mint másnak, csak ők számon tartják. Az a nem egyszerű!)  A család történetét többszáz évre vezeti vissza, persze csak vázlatosan. Részletesen szól szűkebb családi életéről, szüleiről, testvéreiről. Apja komoly, felelősségteljes alakja már az Ahogy elkezdődöttben is tetten érhető, anyja iránti gyengéd szeretete pedig szintén süt az írásaiból.

A szerző évről évre dolgozza fel Széchenyi életét, sorra veszi a vadászatokat, expedíciókat, családi és baráti meghívásokat, elsősorban a vadásznapló és az ébredési napló segítségével. Ír persze a kortársakról is, a gazdálkodásról, a családi birtokokról stb. A Széchenyi család ezen ágát nem veti azért fel a pénz, bár apja igyekszik jól gazdálkodni, azért egyre fogy a vagyon, ez jól látszik. A költséges életmódot tetézi, hogy Zsiga grófnak nem nagyon fűlik a foga semmilyen rendszeres tevékenységhez, nem tud és nem is akar gazdálkodni, bár van erre egy kudarcba fulladt, sokéves kísérlet (Kőröshegy). Apja jellemét megismerve furcsának tűnik, hogy ennyire "lógni" hagyta a fiát, aki ugyan volt katona az első világháborúban, utána pedig külföldön tanult kifejezetten gazdálkodási (praktikus) ismereteket több felsőoktatási intézményben is, mégsem sikerült elérni, hogy megüljön egy helyen és komolyan foglalkozzon valamivel. Lehet ugyan, hogy erős jellem volt és nem lehetett befolyásolni, de azért ez elég elgondolkodtató.

Csak a vadászat. De az mindenekfelett.

A II. világháború úgy telik el szinte végig, hogy Széchenyi látszólag semmi mást nem csinál, csak vadászik. Aztán Budapest ostrománál utoléri a végzet, leég a háza, benne felbecsülhetetlen trófeagyűjteményével, utána jön a hatalomváltás. Apját és őt is beviszik a komcsik, börtönben ülnek, apja itt szerzett betegségébe hal bele, bár fia közbenjárására kiszabadul. A kitelepítést is megsínyli a gróf, de aztán ügyesen elintézi, hogy Balatongyörökön egy villában "tengődhet" tovább - állása pedig a keszthelyi kastély könyvtárához köti. Bár a szerző mindent megtett, de ennél a résznél már megint nem tudtam sajnálni szegényt. Egész évben a Balatont nézni egy villából és könyvekkel dolgozni? Ez az ötvenes években? Teljesen rendben van. (A nagyszüleimhez képest jól járt.)

Későbbi élete is egészen konszolidáltan alakul, végül úgy illeszkedik be a kommunista rendszerbe, hogy különösebb erkölcsi engedményeket sem kell tennie. Könyvei újra megjelenthetnek, a hatalom dörgölődzik őhozzá és nem fordítva. Még külföldre és Afrikába is újra eljut. Összességében nem rossz élet.

Az emberi oldal bemutatása hiányzott a könyvből, látszott, hogy olyan szerző írta, aki nem ment utána a részleteknek. A vadászati eredmények felsorolása szárazzá tette a könyvet, hiszen ha akarom, azt elolvashatom Széchenyinél is. Egy-két összehasonlító elemzésnél éreztem csak, hogy végre valami újat is mondott a szerző, de ezek jelentősége csekély (pl. "megdöbbentő" felfedezés, hogy Széchenyi egy jegyzetében foglalt eseményt a kiadásra szánt útikönyvváltozatban már más szavakkal mesél el). A stílus sajnos vontatottra és túlrészletezőre sikerült, olvasása megterhelő. Nem az a könyv, amit többször is elolvasna az ember. Kár érte, mert a "gróf úr" ennél sokkal humorosabb és emberibb kötetet érdemelt volna.

A bejegyzés trackback címe:

https://akik-olvasnak.blog.hu/api/trackback/id/tr5013882784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.