Miután többen ajánlották már, végre a kezembe került Émile Ajar Előttem az élet című regénye, amely az 1970-es évek Franciaországába kalauzol minket.

A történet mesélője egy kisfiú, Momo, aki a kurvagyerekeknek fenntartott "bömböldében" nevelkedik Rosa mama, a kiöregedett és pályát módosított prosti felügyelete alatt több másik gyerekekkel egyetemben. A kisfiú narrációja miatt nem egészen világos ennek oka, de valami jogszabályi dolog az oka, nem pusztán az, hogy a prostik nem akarják/tudják nevelni a gyerekeiket. Szóval ráépült az igényre egy illegális szolgáltatás, vagyis az, hogy idegenek pénzért nevelik a kicsiket. Aztán csengőfrászban élnek a gyámhatóság miatt, mert az bizony a legnagyobb félelmük.

Momótól sok mindent kapunk az életből, de egy kicsit furcsa szemüvegen keresztül. Tanulatlan, életét félig vagy egészen illegális elemek közt tölti, ahol óriási a szegénység, soha semmiből nincs elég. De valahogy mégis van emberség a környezetében. Van összetartás. Vannak emberi értékek. A csiricsáré, málló felszín alatt ott vannak ezek, és nagyon megható, amikor ki-kibukkannak.

Pl. Rosa mamáról megtudjuk, hogy fiatalon nagyon szép volt, aztán bezsúfolták egy kerékpárcsarnokba, ahonnan mehetett a német koncentrációs táborba. (Na, ez még egy csúnya sztori, olvassátok el.) Ahonnan ugyan visszajött (senki más a családjából!), de egész életében rettegett, hogy mikor jönnek megint az amúgy francia csendőrök, hogy megint elvigyék meghalni. Egy kis bungalót is berendez a pincében, ahova néha lemegy, amikor nagyon előjönnek a múlt árnyai. És ott van Hitler arcképe, amit nézegetve eltűnődik rajta, hogy azért minden rossz elmúlik egyszer. Ennek ellenére olyan mélyen benne maradt a trauma, hogy igazán soha nem tud megszabadulni tőle. A kórháztól is fél, mert ott nem hagyják meghalni az embert. Momo egész kis eszmefuttatást sző aköré, hogy vajon miért van az, hogy az állam megengedi, hogy a gazdája altatást kérjen a beteg kutyája számára, de ugyanez nem adatik meg az embernek. Van benne valami. Nagyon is. Szóval Rosa mama ugyan nagyon beteg, de otthon akar meghalni, ami hosszú és fájdalmas haldoklást jelent, de ott van mellette Momo és mások is, akik segítenek neki. Szívszorító, ahogy a szegény emberek összefognak és mindenki hozzátesz valamit a másik életének megkönnyítéséhez. Pl. jönnek a bútorszállítók és föl-le viszik a hátukon Rosa mamát vagy az orvost a hatodik emeletre, mert már nem bírja a szívük a lépcsőzést. Vagy jön a transzvesztita Lola, és pénzt hoz nekik meg főz rájuk, hogy könnyebb legyen az életük. Hihetetlen.

Momo családjáról eleinte nem tudunk meg sokat, aztán kiderül, hogy jobb is. Anyját az apja ölte meg, aki aztán elhagyta és nem is jelentkezett (mint kiderült, elmeklinikán volt...), és végül amikor felbukkan, Rosa mama nem mondja meg neki, hogy Momo a fia. Valahogy meg is értettem, mert a pasas tiszta pszicho volt. Az ilyen szülőnél jobb, ha árva vagy.

A történet végére Momo sokat öregszik, nem csak Rosa mama téves adminisztrációja miatt, hanem egyébként is, hiszen végig kell néznie, ahogy egy szeretett személy meghal. Előtte az élet, igen, mondják neki a felnőttek mindig. Ez neki azonban nem annyira lehetőségként tűnik fel, hanem teherként, hiszen még egy csomó dolgot végig kell élnie, amik nem feltétlenül kellemesek. Előttem az élet = előttem a szenvedés. A történet itt ér véget, nem tudhatjuk, hogy Momónak végül sikerült-e többet kihoznia a dologból, mint a gyötrelmeket, de reméljük, hogy igen. Különben rendőrnek vagy terroristának kell állnia, mert azok a legnagyobb királyok. Még nem döntött, hogy melyik, de szervezetten kell csinálni, mert különben nagyon kisipari a repülőeltérítés. :)

A történet egyszerűségbe bugyolált bonyolultság, az író pedig az emberi lélek nagy ismerője. Érdemes volt elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://akik-olvasnak.blog.hu/api/trackback/id/tr5613748750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.