Thomas Cullinan Csábítás című regénye most azért került az érdeklődés középpontjába, mivel éppen megfilmesítették. Ezt sem először, amit én amúgy nehezen tolerálok. (Komolyan, minek kell ugyanazt a történetet húsz évente leforgatni?) Gondoltam, megveszem ilyen "egynek jó lesz" alapon, hogy agyatlan lányregénynek majd jó lesz fárasztó napok végére. Nem így lett.

Az agyatlan lányregénység stimmelt, de hogy szórakoztató vagy érdekes nem volt, az biztos. A szituáció: amerikai polgárháború idején egy déli lánynevelő intézetben reked a személyzet (két tanárnő és a néger cseléd) meg öt tanuló, akik nem tudnak hazamenni. Ide kerül sebesültként egy északi katona, akit befogadnak, megápolnak és lábra állítanak, aztán meg eltesznek láb alól. A tizedes ugyanis minden nővel kikezd az intézetben, kivel komolyabban (a felnőttekkel), kivel kevésbé (azért kiskorú megrontása nincs). A regény pedig többszáz oldalon, a szereplők nézőpontjait váltogatva próbálja elhitetni, hogy itt egy pszichothriller van kibontakozóban, ahol aztán senki nem az, akinek látszik, titkok és románcok vannak meg ármánykodás meg egyéb ilyen fülszövegre kívánkozó szenzációhajhász elemek.

Amiket én nem nagyon találtam a regényben.

Mert lehet, hogy titok, ha valaki zugivó, vagy a fivérével volt titkos viszonya, vagy az anyja egy "rosszhírű hölgy", de hogy ezek nekem ilyen bulvárlapba illő szenzációknak tűntek fel a regényben, nem pedig a történések organikus lefolyásaként. Az író próbált sok karaktert felvonultatni, de kb. annyi volt a jellemrajz, hogy az egyik lánynak fekete volt a haja, a másiknak meg szőke. Az szerző semmit nem tud a nőkről. Fogalma sincs, milyen bonyolultak és sokfélék vagyunk, és ezért íróként és férfiként is csak sajnálni tudom. Csak akkor azt nem értem, hogy miért ír nőkről. Szinte kizárólag nők szerepelnek a regényben, de ha nem tud róluk semmit, akkor egyszerűbb lett volna egy horgászkirándulásról írni a haverokkal.

A stílus vontatott és unalmas, a sok váltakozó karakterfejezet pedig inkább csak arra jó, hogy újra és újra ugyanazt mondja el, nem arra, hogy több szempontból ismerjünk meg egy eseményt. Néha abba is kellett hagynom az olvasást, mert annyira unatkoztam rajta, hogy nem bírtam magam rávenni a következő fejezetre. Ami nem jó jel.

A végkifejletet is elhúzták, teljesen fölösleges módon. A szereplők önmagukhoz képest is végig logikátlanul és üresfejűen cselekedtek, nem ismertük meg sem valódi érzéseiket, sem ambícióikat, semmit. Egyszerű üres papírbábok voltak.

Régen olvastam ennyire rossz könyvet. A nép persze imádja, nem is értem, miért. Talán nem olvasnak eleget, hogy tudják, mi az igazán jó.

A bejegyzés trackback címe:

https://akik-olvasnak.blog.hu/api/trackback/id/tr2413062332

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.