Vannak olyan könyvek, amik annyira rosszak, hogy fizikai fájdalmat érzel olvasás közben, de fogcsikorgatva mégis végig akarod olvasni, mert már valami perverz örömet lelsz az újabb és újabb valószínűtlen és életidegen fordulatokban. Suzanne Rindell The Other Typist című regénye sajnos ilyennek bizonyult. Az okos internet szerint A nagy Gatsby-hullámot akarhatta meglovagolni a szerző, egy "függőséget okozóan lebilincselő" könyvvel. Sajnos azonkívül, hogy lopta Fitzgerald ötleteit, nem sokra ment a témával, szóval jobb lett volna, ha időben benyújtja a kérvényt a megfelelő kreatív génekre.

A sztori a szesztilalom idején játszódik az USA-ban, ahol a kevés, nők számára nyitva lévő egyik álláslehetőség a gyors- és gépírónői munka. Ami annyira női szakma, merthogy szegény férfiak egyszerűen képtelenek rá. (Inkább csak nem akartak ezzel bíbelődni. De ha nagyon akarják, megy nekik. Ahogy egy csomó más dolog is.) Rose nevű főhősünk egy rendőrőrsön áll alkalmazásban gyors- és gépírónői minőségben, több társnőjével egyetemben, egyedüli női alkalmazottakként az őrsön. A kor függetlenedő, önálló keresettel rendelkező női közé tartoznak, ami nagy szó a korábbi korszakok beszűkült lehetőségeihez képest (menj férjhez vmi iszákos állathoz vagy halj meg). Rose is viszonylagos szabad élettel rendelkezik, egy afféle olcsó munkásszálláson lakik, kevés pénzéből igyekszik kijönni. Családja nincs, árvaházban nevelkedett. Ismerősei, barátai nem nagyon vannak, csak úgy magában teng az életben.

Mígnem megjelenik az őrsön Odalie, aki szintén gyors- és gépírónőként helyezkedik el, azonban gazdag és előkelő aura lengi körül. Odalie különös hatással van mindenkire az őrsön és azon kívül is, így Rose-ra is mély benyomást tesz. Rögtön megfigyeli a lányt, feljegyzéseket készít a viselkedéséről, mígnem összeszedi a bátorságát és barátkozni kezd vele. Odalie társaságba viszi, zugkocsmákba járnak és étteremben ebédelnek, taxival járnak dolgozni, stb. Ahogy az sejthető, Odalie nem a gépírónői fizetéséből fedezi mindezt. Lassan fény derül rá, hogy tiltott szeszfőzéssel foglalkozik, illetve zugkocsmákat üzemeltet, abból van a nagy lóvé. Meg a nagy kockázat is.

A két lány egyre inkább belemerül a bűnözés világába, mígnem egy kerti partin egy fickó - különösen nézve Odalie-re - elmesél egy régi történetet egy lányról, Ginevráról, akinek autóbalesetben meghalt a vőlegénye, ő maga pedig eltűnt a semmiben a családja és az ismerősök szeme elől. Az író persze sejteti, hogy Odalie kezdett új életet új néven, csakhogy az epilógusban már Rose az, akit egy elmeklinikán arról próbál meggyőzni a pszichiáter, hogy kitalált magának egy Rose nevű "alteregót", és valójában ő Ginevra, aki lehet, hogy megölte a vőlegényét évekkel korábban, de lehet, hogy nem. A regény vége nyitva marad, nem derül ki, hogy Odalie is esetleg csak egy "kivetülés" volt, vagy sem, ki ölte meg végül a sztorit mesélő csávót (mert biztos nem magától esett ki az ablakon) és persze hogy mi történt a meghalt vőlegénnyel valójában. Minden homály, mert ez így jó.

Aha.

A történet önmagában nem lenne annyira szörnyű. A végén a fordulat az őrülettel meg egyebekkel egyszerűen hajtépős, annyira életszerűtlen, de ezt hagyjuk. A bosszantóbb az volt inkább, hogy közben sem volt jó a szöveg. Folyton sejtelmes félmondatok és fél oldalak vetítették előre, hogy "valami borzalmas és kimondhatatlan dolog fog történni, de akkor ezt még nem sejtettem, vagy legalábbis akkor még úgy tűnt, hogy minden rendben van" stb.

Amerikai narráció könyvben? Neeeee. Az ír így, aki nem tudja egyéb eszközökkel fenntartani a feszültséget. Mondjuk kreatív történetmeséléssel. Feszes párbeszédekkel. Érdekes leírásokkal.

Szóval elég fárasztó volt olvasni, főleg, hogy az egész egy buboréknak bizonyult, mert persze semmi egetrengető nem történt. Akkor miért is kellett a műsor?

Az író stílusát az indokolatlan bőbeszédűségen kívül a hosszú és idegen eredetű szavak nagy kedvvel való alkalmazása is jellemezte, amitől a falra másztam. Egy ponyvaregényről van szó, minek kell bele latin és francia kifejezések garmadáját tenni? Nem "without Rose" ment ebédelni, hanem "sans Rose", nem "skill"-jei vagy "talent"-jei voltak a hősnőnek, hanem "accomplishment"-ekkel rendelkezett. Amikor azt írta egy helyütt, hogy valamilyen körülmény "per se" állt, akkor a falhoz vágtam a könyvet. Ezt azért ne. Rákerestem a szerzőre, angol szakos bölcsész a lelkem. Ez sok mindent megmagyaráz. Gondolom, valahol azzal is dicsekszik, hogy tud dolgozatot írni, a lábjegyzetben forrásidézetekkel... (Ismerek ilyet, még mielőtt valaki kitalációval vádolna.)

Röviden szólva nagy mellényúlás volt a könyv. Nyilván megfilmesítik. Talán még jó is lesz, ha megfelelően dramatizálják a cselekményt. Egy-két partirucival meg koktéllal sok mindent ki lehet hozni a semmiből is.

Könyvnek mindenesetre pocsék volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://akik-olvasnak.blog.hu/api/trackback/id/tr707724328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.