Nem tudom, miért nem bírok jó könyvet találni az utóbbi egy-két hétben, de ez kezd idegesíteni. Most Oscar Wilde Dorian Gray arcképe című regényét végeztem ki, ami afféle hiánypótlás volt, mivel néha kell olvasni "híres írók híres könyveit is". Aztán lesz, ami lesz.

Wilde jól ír, olvastam, láttam már tőle mást is (főleg színdarabokat, azok nagyon jók), ez viszont elég gyengére sikerült. A főhős, Dorian egy szépfiú, akit lefest egy festő barátja, Basil, mert ilyen szép. D. azt kívánja, hogy bár mindig fiatal és szép maradna, és inkább a festmény öregedne helyette, ami be is következik. A gond csak az, hogy közös barátjuk, Lord Henry (egy cinikus állat) közben úgy dönt, hogy Doriannek ideje belevetnie magát az élet gyönyöreibe, úgyhogy elvonszolja mindenféle bűnbarlangokba, együtt kurváznak, ópiumoznak, ahogy azt kell, ami viszont egyáltalán nem hagy nyomot a külsején, húsz év múlva még mindig alig húszéves fiatalembernek látszik. Egészen elzüllik, a képen pedig rusnyábbá és kegyetlenebbé válik az arc. Ez így megy tovább, amíg a végén meghal, és akkor a kép hirtelen visszaváltozik szépfiúvá. Tipikus viktoriánus gótikus regény, kis borzongás, kis okkultizmus, és húsz oldalanként megkérdezem magamtól, hogy "tényleg ennyire hülye?". És igen.

Nem jött be. A cselekmény elég egyszerű, de ahhoz képest a könyv hosszú és iszonyú vontatott, fölösleges kitérőkkel és sehova nem vezető kanyarokkal. Néha társasági regényként jelenik meg, ahol az a legfontosabb, hogy hol vacsoráznak az Opera után, meg hogy elég halkan lépett-e be az inas, szóval elég messze van a "földi halandók" világától. Nem is ez a legnagyobb baj, hanem inkább az, hogy a társasági regényhez hasonlóan itt sincsenek igazán élő karakterek. Leszámítva talán Lord Henryt, aki viszont egy irritáló tuskó. D. egy üresfejű senki, nincs sem önálló akarata, sem saját gondolatai, csak a zülléshez ért. Basil, a festő néha művészieskedő monológokban fejti ki a nézeteit, de mivel egyébként semmit nem tudunk róla, súlytalan pozőr marad. Az egy Henryvel lehet csak kezdeni valamit, de ő meg olyan, mintha egy színdarabból tévedt volna át a regénybe, valahogy nem regényhős. Üres aforizmapufogtatása halálra idegesített. Fellengzős, szavakba görcsösen kapaszkodó, örökké vitát gerjesztő, pöffeszkedő precieux.

Ami az állítólagos "mondanivalót" illeti, nos, abból nem sokat találtam. Általában véve Henry mondatai azok, amikbe belemagyarázzák Wilde eszméit, és az irodalomtörténet oda és vissza van attól, hogy micsoda súlyos, filozofikus gondolatok fogalmazódnak itt meg, de valójában nincs semmi. A bon mot-k dobálása a levegőbe nem filozófia. Lehet egy mondattá sűríteni a filozófiát, de a tartalom nélküli elménckedés nem ebbe a kategóriába tartozik.

Összességében megint csak ott tartunk, hogy ami mindenkinek tetszik, az nekem nem. Mindig velem van a baj.

A bejegyzés trackback címe:

https://akik-olvasnak.blog.hu/api/trackback/id/tr175394251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

trezeguet20 · http://wttj.blog.hu/ 2013.07.07. 16:34:06

Erről 3 dolog jutott az eszembe:
1. Utolsó mondat: nem.

2. Óriási amikor beszívódik a képbe:
www.youtube.com/watch?v=Mt60WRQItAo

3. 8:00-tól 8:30-ig:
indavideo.hu/video/Fekete_Vipera_S04E02

Zendrajinx 2013.07.07. 18:10:00

@trezeguet20: Hehe, én egy másik verziót láttam, ott mki Mr. Darcyja játssza a gonosz Henryt, naggggyon durva, főleg, hogy teljesen átírták a sztorit. De az is beteges és undorító volt.
süti beállítások módosítása