Már ha van egyáltalán ilyesmi. Én valahogy így lőném be Domnica Radulescu román származású írónő A trieszti gyors c. regényét. Jobban belegondolva, még soha nem olvastam román írótól semmit, ami talán fura, elvégre szomszédok, de valahogy így alakult. A szerzőről nem sokat sikerült kideríteni azon felül, ami már a fülszövegen is rajta volt (amit jó szokásomhoz híven, csak utólag olvastam el), szóval a nagy semmi. Egy women's studiest oktató egyetemi tanár nekiáll regényt írni. Hm, akár jól is elsülhet, gondolta. És igaza lett.

Vannak szerelmek, akiket soha nem felejtünk el. Így jár Mona is, aki képtelen valaha is elfelejteni tiniszerelmét, Mihait. Pedig a Caucescu-rezsim idején felnövő lánynak van enélkül is épp elég baja. Értelmiségi családból származik, de azért a felmenők között van mindenféle népség, szép, színes családi kép bontakozik ki a regény elejének fejezeteiből, tele nagyszerű női karakterekkel, mintha a család férfitagjai nem is lettek volna annyira érdekesek vagy említésre méltók. Mona családját a nagyszerű asszonyok tartják össze, akik remek diólekvárt főznek, képesek éveket várni a börtönbe/háborúba hurcolt férjükre, vagy akár kézzel kikaparni a földből a gyökereket, hogy éhen ne haljanak a gyerekeik a háború alatt. Mona remek örökséget kap tehát tőlük, és később kénytelen ő maga is nagy túlélővé válni, mint ősanyái, mivel élete finoman szólva is hányatott lesz.

E/1. és E/3. között váltakozva meséli Mona és az írónő a történelmet, amit történetnek álcáznak, de valahogy mégis mindig kibukkan a diktatúra leírása, és végig ott kattogott tőle a fejemben a vers: "hol zsarnokság van, ott zsarnokság van." Mert tényleg ott van mindenütt: ahogy sorba kell állni a jegyre adott élelmiszerért, ahogy suttogni kell és hátranézni, amikor balesetnek álcázva ölnek meg fiatal lányokat, mert nem a "megfelelő" embert szeretik, és ahol a barna ruhás "szekusok" mindenütt ott vannak, követnek és kikérdeznek, vagy éppen megtámadnak egy sötét sikátorban, ha épp olyan kedvük van.

Mona mindezt természetesként éli meg, hiszen ebben nőtt fel, ezért valami beteges könnyedséggel meséli az életét, hogy apja három napja nem jött haza, de aztán összeverve mégis hazaevickélt, merthogy megverték a Securitate emberei. Döbbenet. Mona apja titkos ellenzéki, ezért néha elhurcolják, vagy elveszti az állását, de nem adja fel az eszméit. Emiatt a felesége folyton veszekszik vele, mivel nem csak saját magát, hanem az egész családot veszélyezteti az idealizmusa, azonban az öreget nem lehet meggyőzni, vakon hisz a szabadságban. Kérdés, hogy mennyire érdemes harcolni, amikor semmi értelme, csak rosszabb helyzetbe sodorja magát és a hozzá közel állókat. Vak idealizmus.

Mona bölcsész, nyelveket tanul meg irodalmat, egy olyan országban, ahol már az is gyanús, ha valaki angolul beszél. De hát neki azt tanította az apja, hogy ez rendben van, mert a műveltség jó. Persze ráállnak, követik őt is, meg a "gyanús" barátait, és életét igencsak megkeserítik a rendszer emberei. Nem törődik semmivel, csak próbál normálisan élni, szeretni Mihait, tanulni, később dolgozni akar, és szépen élni.

Mihai a tipikus titokzatos fickó, akiért odavan minden nő. Keveset beszél, borús pillantású, de szép szemű, kellően rejtélyes pasi. Minden nő álma. Úgy tűnik, ő is szereti a lányt, de olyan nehezen megközelíthető, hogy Monában még az is felrémlik, hogy esetleg ő is "szekus", de még ez a lehetőség sem érdekli, inkább nem beszél politikáról a fiúval, csak szerethesse nyugodtan. Ez is igen jellemző momentum, de milyen rohadt az a társadalom, ahol már a szerelmedben sem bízhatsz... (Végül persze, de csak évtizedek múltán, kiderül, hogy Mihai nemhogy nem volt szekus, hanem csak azért titokzatoskodott annyit, mert ő is ellenálló volt, és nem akarta Monát bajba sodorni. Romantikus, mi? A vörös pimpernel... ah!)

Végül aztán a "zsarnokság van" odáig fajul, hogy a család úgy dönt, Monának disszidálnia kell, mert soha nem lesz normális élete Romániában. Fel kell szállnia a trieszti gyorsra. Ez Olaszországba viszi az utasokat, de onnan aztán már könnyebb a szabadságba menni, ezért ez valójában egy szabadságvonat. Mona persze végül nem ezzel megy, mert úgy alakul, hogy majdnem lebukik Jugoszláviában, és végül egy olasz pasast lestopolva jut el a napfényes Itáliába, de végülis csak a siker számít, nem?

Itt nem telepedhet le, viszont megszervezik neki a hatóságok, hogy kijusson Amerikába, aminek hallatán még ő is nyel egy nagyot, elvégre az óceán az mégiscak óceán, és elég távol viszi az otthontól, ill. a szerelemtől.

De mivel vannak az életben olyan pillanatok, amikor csak ugrani kell, és nincs mese, Mona is ugrik. Amerikában mindenféle kalandok érik, megpróbálják megtéríteni a biblia-övezetben, innen gyorsan elmenekül, munkát keres Chicagóban, talál is, minden jól megy, még férjhez is megy egy amcsi pasashoz, akitől gyermekei születnek, a nagy amerikai álom beteljesülni látszik.

Látszik.

Imádom azokat a könyeket, ahol a habos-babos esküvő utáni részt is elmesélik. Itt pl. kiderül, hogy Tom nem az ideális férj, egy idő után már nem törődik Monával, ill. a gyerekekkel, de amikor az asszony fogja magát és lelép, akkor bezzeg el akarja perelni tőle a gyerekeket, meg tönkre akarja tenni az életét. Ki érti a férfiakat? Vagy a bosszúszomjas embereket? A végén mindketten egy rakás pénzt elköltenek az ügyvédekre, meg a bírósági hisztire, pedig meg is egyezhettek volna. Hülyék. Mona végül győz. Megint.

A kalandok és az évek során azonban mindig Mihaira gondol, folyton vissza-visszatérnek hozzá a gondolatai, az érzései, egyszerűen nem tud tőle szabadulni. Úgy látszik, valakinek egy óceán sem elég nagy távolság. :) Van benne valami szívszorítóan szép, ahogy mindig hozzá beszél gondolatban, mintha ott lenne mellette, mintha tudná, hogy ők egyszer és mindenkorra összetartoznak. Furcsa bizonyosság ez olyasvalakitől, aki egyesegyedül nekivágott a világnak és vissza sem nézett.

Ahogy telnek az évek, Romániában is változnak a dolgok, megdöntik a rezsimet, lehet utazni újra, bár a zavaros időkben továbbra is zavarosak maradnak a viszonyok ember és ember között. Amikor Mihainak halálhírét keltik, Mona egyszerűen összeroppan, és fel sem tudja fogni a dolgot, pedig akkorra már évtizedek óta Amerikában él, és még csak nem is hallott a férfiról semmit, és maga is csak a saját problémáival volt elfoglalva.

De nem lenne olyan szép ez a mese, ha nem lenne jó a vége. Amikor már a rezsim megdöntése után Mona hazalátogat a rokonokhoz, megtudja, hogy Mihai él, és húsz év után újra találkoznak a szerelmesek. Akik tényleg mindvégig egymáshoz tartoztak. Vannak szerelmek, akiket soha nem felejtesz el.

Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, annak is, aki csak sóhajtozni akar, annak is, aki tanulni, meg annak, aki csak unatkozik egy kicsit, és szeretne szórakozni. Igazi szépirodalom ez a könyv, ami az írónőnek még csak az első könyve. Remélem, nem szándékozik abbahagyni az írást. Élvezetes, okos, megható és érzékeny könyv. Olyan... női.

A bejegyzés trackback címe:

https://akik-olvasnak.blog.hu/api/trackback/id/tr892544292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.