egy mítosz nyomában

2010.12.28. 17:53

Yannick Murphy regényének (Signed, Mata Hari) olvasása közben azon tűnődtem elsőnek, hogy vajon hány bőrt lehet még lehúzni szegény Mata Hariról, másrészt pedig, hogy vajon mikor fogják megunni a noname írócskák a párhuzamos szerkesztési technikát, ami már annyira elcsépelt, mint a bézs kosztüm.  Mindkét kérdés költői, mert nincs válasz, vagy a válasz vmi nagyobb szám lehet, amit jobb nem is tudnom, hátha hőböröghetek még ezeken egyszer-kétszer. :)

Nos, itt egy újabb Mata Hariról szóló cucc. Amikor ilyen híres  hőst választ egy író, akkor felmerül a gyanú, hogy ezt a fantáziája hiánya miatt teszi, mivel magától nem tud kitalálni önálló karaktereket. Igen, itt is ez történt sajnos. Azt hiszi az amúgy gyerekkönyveket írogató hölgyemény (ez amúgy nem egy francia férfinév???), hogy ha vesz egy híres és titokzatos nőalakot a történelemből, hozzákotyvaszt vmi háttértörténetet nehéz gyermekkorról meg rossz házasságról, akkor garantált a siker. Pedig nem. Ha a fantáziád szegényes, a stílusod meg sekélyes, biztos, hogy nem biztos a siker. A könyv nyelvezete nehézkes, bár a stílusa inkább balladisztikus akar lenni, amihez könnyedség kell, de hát az nincs. A sok kis dirib-darab, amiből össze akar állni, inkább egy elrontott süteménytésztára hasonlít, ami sehogy nem akar homogén lenni. Valahogy nem működik ez a regény. Még akkor sem, ha vannak benne jó részek.

Jóllehet, a Murphy által megformált Mata Hari minden hibája ellenére szerethető karakter, de ettől még nem kerültünk közelebb a legendájához, hiszen semmit nem tesz hozzá az amúgy sem túl sok információhoz, amivel rendelkezünk a hölgyről.

Akit a regényben látunk, egy a szegénységből a rossz házasságba menekült árva története, akit erőszakos, iszákos és tapló férje Indonéziában visz, merthogy ott akar szerencsét próbálni. Hogy mi az ördögöt csinál a férj, az nem derül ki, hiszen a "tengerésztiszt" nem túl sokatmondó abban az esetben, ha aztán egész végig Jáván csücsül a család apraja-nagyja. Ja, a férj meg inkább bordélyokban múlatja az időt, merthogy dolgozni azt minek. A feleséget azonban elbűvöli az egzotikus kultúra, a szárong, a különös ételek, a mesék, a táncok, teljesen belemerül. Két gyermeket szül a férjének, akik közül az egyik még Európába visszatérésük előtt meghal, merthogy a cselédlány megmérgezi. A férj meglepő módon remek apa, bár a gyerekeket mindenáron el akarja távolítani az asszonytól, akit soha nem szeretett, így inkább ebben is az van benne, hogy feleségének akar fájdalmat okozni, nem pedig a gyerekeket jól nevelni.

Végül visszatérnek Európába, de itt a férj végleg el akarja intézni Mata Harit, és ő egyik napról a másikra az utcára dobva találja magát, hogy boldoguljon, ahogy tud, ráadásul a kislányát sem láthatja soha többé. Jön a hercehurca a drága ügyvédekkel, akik nem restelik kihasználni a kiszolgáltatott asszonyt, akinek gyorsan ki kell találnia, hogy miből is fog megélni, amikor se családja, se vagyona, se szakmája.

Végül kiötli, hogy egzotikus keleti táncokat fog előadni mindenféle mulatókban, hm... meglehetősen hiányos öltözékben, vagy anélkül. Sikere van, de a gazdag hódolóktól még nem kapja vissza a lányát, a bánatát pedig csak cselédlánya vállán sírhatja el, rajta kívül ugyanis nincs senkije.

Amilyen kis szerencsétlen, egyik rossz kalandból a másikba siklik, végül pedig az I. világháborúban sikeresen belekeveredik a kémkedés és ellenkémkedés csapdájába. A második szál egy börtöncellában játszódik, ahol Mata Hari az őt látogató nővérnek meséli el az életét, és azt, hogy mennyire szeretné még egyszer látni a lányát. Szomorú és üres ez a szál, tele betegséggel, kétségbeeséssel, de mégsem olyan igazival, mert valahogy az írónak nem sikerül elkapnia a lényeget, amit a másik szálon mintha néha megtalálna. Nyilvánvaló, hogy ezt a börtönös szálat az egyetlen kivégzéses fejezetért írta bele, ami elég hatásvadász, és ezért engem taszít, még akkor is, ha maga a kivégzés egyébként tényleg egész jó.

Talán a főhőst jobban meg tudjuk közelíteni azokból a kis szilánkfejezetekből, amikből kiderülnek az élet nehéz pillanatai, az elvesztett szülők, a nemlétező otthon, az eltemetett kisgyerek, a nehéz házasság egy valódi vadállat férjjel és a többi nehézség, amin keresztülment. Ezekből bontakozik ki egy boldogtalan nő képe, akinek hiába volt annyi szeretője, talán nem szerette igazából senki. Még ő sem saját magát, annyira legalábbis nem, hogy megpróbálja megmenteni magát. Szomorú ez a könyv.

A lényeg: jobb lett volna, ha valaki más írja meg ezt a regényt. Valaki, aki nem csak a New York Times szerint író, hanem tényleg az.

A bejegyzés trackback címe:

https://akik-olvasnak.blog.hu/api/trackback/id/tr872544490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

trezeguet20 · http://wttj.blog.hu/ 2010.12.28. 19:17:52

"még akkor is, ha maga a kivégzés egyébként tényleg egész jó."

Tegnap fegyverarzenált ismertettél, ma meg egy ilyen mondatrész?

Biztos ismerlek?:D

trezeguet20 · http://wttj.blog.hu/ 2010.12.28. 19:24:52

A másikat is itt kommentálom, mert ott nem vagyok hajlandó.:D
Az utolsó szó kifejez mindent. A férfi írók mért nem írják azt, hogy miden nő feslett és csak ki akarja használni a férfiakat, és a női írók mért látják így?
Már csak ezért is jó, hogy olvasol helyettem, mert ilyeneket is meg lehet tudni. Viszont kíváncsi lettem volna azért a Mihail sztori végére is.:D

takildi 2010.12.28. 20:48:56

@trezeguet20: Újra találkoznak a könyv végén,és aztán együtt is maradnak. Abszolút happy end.

Zendrajinx 2010.12.28. 20:51:35

@trezeguet20: Olvastam egyébként olyan könyvet is, ahol a férfiíró gonosz ribancokról írt, akik feslettek voltak és kihasználták a férfiakat. Az egyikben pl. egészen Afrikáig futott a szerencsétlen férj, mert oda nem ment utána az asszony. :) Csak az ilyen ritkább, mert a férfiak érzéketlenek, ugye. (A gonosz némbereket is elítélem amúgy, mert nemünk rosszhírét keltik.)
A Mihai-sztori vége csak annyi volt, hogy újra találkoztak húsz év után, de a többi az olvasó képzeletére van bízva.

Zendrajinx 2010.12.28. 20:54:44

@takildi: Hé, az nem volt ott, hogy együtt is maradnak! Együtt maradnak, HA MEGJÖTT VÉGRE AZ ESZÜK. Ez különbség. :)

takildi 2010.12.28. 21:40:17

@Zendrajinx: Szerintem csak értelmezés kérdése. Én így fogtam fel.;)

trezeguet20 · http://wttj.blog.hu/ 2010.12.29. 10:35:38

@Zendrajinx: Együtt maradnak. Akkor hepiend. De szerintem csak megszánta az írónő a szerencsétlen főhősét, mert már annyi szívott, a vége legyen má jó. A valóságban azért ez közel nem így menne szerintem.
Ez a jó a könyvekben. Ezért kell könyveket olvasni és filmet nézni. Mert elrugaszkodhatsz a valóságtól egy kicsit.
Nem tudom Mihail karaktere mennyire volt kidolgozva, de az így hozzám jutott információk szerint egy szerencsétlen barom. Otthagyja az élete szerelme, aki szabadságot választja a szerelme helyett (ld. mint Petőfi). Majd miután megdől a rezsim, hazajön Ö és előhúzza a fiókból azt a szerencsétlent, akit otthon vert a szeku és még a szerelme is otthagyta. Ez a drága Mihail meg tárt karokkal várja, "Végre x év után hazajöttél, nem baj, hogy leléptél, nem baj, hogy itt hagytál a szarban, nem baj, hogy hoztál haza idegen purdékat, a lényeg, hogy én téged szeretlek."

Lehet, hogy én meglátásom rossz, vagy nagyon pesszimista, de ez aztán baszottul életszerű.:D

Zendrajinx 2010.12.29. 12:15:12

@trezeguet20: Nem életszerű. Ez egy szép mese. És igen, pontosan ezért olvasunk könyveket: mert az életszerűt azt látjuk minden nap és unjuk is rendesen. :)
Hé, akkor ez a könyv a Te felfogásodban egy gonosz némberes? De jó! Akkor nem vagyok elfogult, ahogy mondani szoktad. Hihi!

trezeguet20 · http://wttj.blog.hu/ 2010.12.29. 12:25:46

@Zendrajinx: Nem vagy elfogult. Legalábbis ennél a könyvnél nem voltál.
Az osztásom csak egyfajta értelmezése, reális továbbgondolása a könyvnek. Igazából csak el akartam rontani a hepiendet, nehogymá jó legyen valami. :D