Zita, avagy a balettmama

2010.08.23. 20:29

Egy kicsit eltűntem mostanság, de ez nem jelenti azt, hogy nem olvastam, csak éppen nem jött az ihlet a blogíráshoz, talán majd most...

Zita Gordon Gielgud Életem története c. életrajzát ajálnom mindenki figyelmébe, igen érdekes munka. Elméletben ez egy önéletrajz, egyes szám, első személyben, bár a szerkesztés egy másik személy, Noel Pelly érdeme.

Hogy ki volt ez a bizonyos Zita?

Röviden szólva egy magyar úrilány a XX. sz. első feléből, úri szülők elrendezett és boldogtalan házasságának gyümölcse, akit még csak nem is Zitának anyakönyveztek, hanem apja aktuális barátnőinek nevére, de azért mégiscsak mindenki Zitának hívta.

Gyermekkora a kor úri családból származó gyerekeiéhez hasonlóan telt, a megfelelő társaságban persze. Mint lány persze nem részesült rendes intézményes oktatásban, helyette apja mindenféle külföldi lányneveldékbe küldte, amik persze drágák voltak, szakmailag ellenőrzés nélküliek, és tulajdonképpen csak a jószerencsén múlt, hogy a leányzó felszedett-e ott valamit vagy sem. Zita mindenesetre jól megtanult angolul, ez is valami, és kétségkívül már akkor is hasznos volt.

Felnőve Zita úgy dönt, hogy színésznő akar lenni, ami nem egy egyszerűen megvalósítható elképzelés az adott körülmények között, még egy gazdag, kapcsolatokkal rendelkező lánynak sem (családi kapcsolata, Károly bácsi pl. a castingon rögtön meg akarta erőszakolni, és csak nehezen sikerült ezen szándékától eltéríteni - jellemző), de végül mégiscsak sikerül a dolog. Játszik is néhány filmben, és egészen népszerű színésznőként tartják számon a két világháború között. Ekkor veszi fel a Zita Gordon művésznevet, lévén, hogy a Grüszner Erzsébet Klotild Hedvig Mária Gabriella nem alkalmas arra, hogy kiírják a főcímben. Milyen igaz...

Aztán jött a háború, ő pedig addigra egy angol Vöröskeresztes diplomata, Lewis Gielgud felesége, s ilyenként az angol seregben teljesít munkaszolgálatot, amit persze Magyországon sokan hazaárulásnak tartanak, ő azonban inkább úgy fogta fel, hogy két hazája közül segít az egyiknek, nem pedig úgy, hogy ezzel és ezalatt elárulja a másikat.

Lewisszal színes társadalmi életet éltek, és született egy lányuk, Maina, akit mindketten nagyon szerettek, még azután is, hogy egymást már nem, és elváltak. Zita furcsa mód Lewis legjobb barátjába, Nigel Suttonba szeretett bele válása után, és hamarosan össze is házasodtak vele. Nigel szintén diplomataként tevékenyedett, NATO-főtitkár volt, Zita tehát dekoratív és szórakoztató diplomatafeleségként élte mindennapjait... egészen addig, míg Nigel néhány évvel később meg nem halt.

Ekkor Zitának át kellett kapcsolnia túlélő üzemmódba, és afféle modern nőként persze meg is állja a helyét. Beverekszi magát csekély megmaradt kapcsolata segítéségével az UNESCO-ba, egy vacak kis irodai munkára, amely nem is fizet sokat, ellenben sokat követel (milyen ismerős!), és a muszáj az muszáj. Megtanul takarékoskodni, és mindenre előteremteni a szükséges pénzt.

Maina lánya már kislánykora óta balerina akar lenni, ehhez pedig rengeteg pénz kell, és Zita ettől kezdve semmi mást nem csinál egész életében, csak a lányáért és annak szenvedélyéért, a balettért él, azaz hivatásos "balettmama" lesz. (A balettmama olyan nő, akinek a gyereke balettozik, ezért ő maga kísérgeti ide-oda, utánaviszi a holmiját, lefoglalja a szállást, intézi az utazást, egyszóval egy utazó anyuci, aki mindent megtesz, hogy csemetéjének csak a művészettel kelljen törődnie, a való világ valódi gondjaival ne.) A legjobb tanárokhoz járatja magánórára, külföldön taníttatja, utazik vele, ha máshol van fellépése, kísérgeti mindenhova, mindent elintéz helyette, és hagyja, hogy az önző lánya teljesen kihasználja.

A könyv innentől kezdve nem jó.

Ui. míg a könyv felében Zita érdekes és színes stílusban, anekdotázva, félig viccesen, félig komolyan, szelid iróniával és szórakoztatóan meséli életét, Maina lányának balettmániája kialakulásától kezdve másról sem szól sem az élete, sem az életrajza, mint erről. Ami hihetetlen egysíkúvá teszi a könyv második részét. Egy dolog, hogy ha valaki balettművész akar lenni, ám tegye, ha ez minden vágya. De ehhez mért kell, hogy az anyja is feladja az egész életét??? Ez igazságtalan és önző dolog. Persze Maina álláspontját nem ismerthetjük meg a könyvből, de azért érdekelne, hogy valóban ennyire természetesnek vette-e és elvárta-e, hogy az anyja mindent elintézzen helyette és neki, és nem volt-e igénye arra, hogy esetleg néha ő is megtegyen valamit saját magáért, és azt mondja az anyjának, hogy figyu, anyu, ülj le, és pihenj, megérdemled. Ez mintha eszébe sem jutna. Szomorú.

Nyilván a műfajból is adódik, hogy az életrajz általában nem egyenletes minőségű dolog, hanem érdekesebb és unalmasabb részek váltakoznak benne (a minősítés persze az olvasótól is függ), ezen nem lehet változtatni, hiszen mindannyiunk élete ilyen egyenetlen, de ennél a könyvnél különösen tettenérhető ez az egyenetlenség. Az első felében izgalmas, pergő, érdekes, a második felében pedig végig azt kérdeztem magamtól, hogy hol lehetne felpofozni hősnőnk elkényeztetett kicsi lányát, hogy térjen már észhez, és ne várja el, hogy anyuci mindig utána vigye a rohadt balettcipőjét a színházba, hanem fogja meg, és vigye el saját maga. Szomorú volt látni, hogy egy színes egyéniségű nő teljesen feloldódik a gyerekében, és bár korábban érdekes életet élt, egy idő után már nem volt igénye arra, hogy a lányán kívül mással is foglalkozzon. Azt hiszem, azért mert gyereked van, nem kell megölnöd lelked. Ez nem normális. Érdekes kérdés, hogy vajon miért adta fel magát, mert erre persze nincs válasz a könyvben, így felmerül a gyanú, hogy ő maga észre sem vette ezt. Felemás volt az ítéletem, amikor letettem a könyvet: érdekes is, meg nem is. El is olvasnám még egyszer, meg nem is. Ha eszembe jut a balettmama, hát, kiráz a hideg!

Szerző: Zendrajinx

Szólj hozzá!

Címkék: életrajz

A bejegyzés trackback címe:

https://akik-olvasnak.blog.hu/api/trackback/id/tr102242148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.