Jane háromszor - I. rész

2010.07.06. 18:07

A megkerülhetetlen Jane Austenről lesz szó mostanában, méghozzá több aspektusból is. Ahogy az egyik weblap írja, a "leginkább szeretett angol író" ő, akit mindenki ismer, akiről mindenki hallott már, és akit jó lenne, ha mindenki olvasna is. Mert Jane jelenség. Lehet, hogy több száz évvel előttünk élt, de írni olyan elevenen és szórakoztatóan írt, hogy még ma sem minősül sem porosnak, sem avíttnak a munkássága. Eleven, lélegző hősöket alkotott, akik szinte lelépnek a papírról, hús-vér karakterei szerethetők vagy épp utálhatók, ahogy éppen Jane irányítja az olvasó érzelmeit. Melyikünk ne szurkolt volna Anne Elliot boldogságáért, csodálta volna Eliza Bennett sziporkázó intellektusát, vagy éppen nevetett volna a szerencsétlen Mr. Collinson? Még ma is ugyanolyan szórakozást nyújtanak ezek a könyvek, mint nyújhattak a megírásuk idején Jane családjának, ill. később az olvasóközönségnek, miután (sok nehézség árán) sikerült őket kiadatni.

Claire Tomalin arra vállalkozott, hogy megírja ennek a fantasztikus nőnek az életét (Jane Austen élete, eredeti címe: Jane Austen, A Life), ami bizonyára nem lehetett egyszerű feladat, mivel az idő távlatából kénytelen teljességgel az írott és egyéb tárgyi forrásokra hagyatkozni, abból pedig élvezhető, olvasmányos életrajzot igencsak fáradságos dolog kikerekíteni. Némileg úgy éreztem, hogy ez nem is sikerült maradéktalanul a szerzőnek, de lehet, hogy a könnyed elbeszélői stílust nem feltétlenül baj feláldozni az alaposság, pontosság és tudományosság oltárán. Mert a szerző tagadhatatlanul felkészült, bőséges forrásokat gyűjtött, és azokból bőven merítve tárja elénk Jane életét, amilyennek még nem láttuk eddig.

Közhelyként próbálták meg eddig ugyanis eladni, hogy Jane sokgyerekes lelkészcsalád gyermeke, nem ment férjhez és soha, semmi érdekes nem történt vele, élt, meghalt, a kettő között meg - mintegy "véletlenül" - írt pár halhatatlan regényt.

Tomalin ezt a hamis mítoszt igyekszik megcáfolni, vagy legalábbis pontosítani. Persze itt sem derül ki olyasmi, hogy Jane pl. valami bohém színész balkézről született gyermeke és háromszor volt férjnél meg egy fészekalja gyereket hagyott hátra, nem. De a könyv igyekszik megfelelő kontextusba helyezni Jane életét,  mind társadalmi, mind történelmi szempontból, hogy ne a mai értékrendünk és világunk alapján ítéljük meg őt.

Apja lelkész volt, és feleségével együtt házukban iskolát tartottak fenn, ahová bentlakó diákokat fogadtak, ill. nevelték saját számos gyermeküket is. A ház tehát örökké zsongott a gyerekektől és megállás nélkül folyt a tanítás, amiből Jane is kivette a részét, hiszen nehéz is lett volna (és nem is akarták) elzárni a tudományok elől, még ha "csak egy lány is volt".

Az Austen szülők a korabeli normákhoz képest eléggé felvilágosultak voltak ezen a téren, hiszen akkoriban inkább azt tartották, hogy a tanulás inkább árt egy fiatal lánynak, mintsem hogy a hasznára volna, a biztonság kedvéért tehát inkább tudatlanságban tartották őket, majd igyekeztek mihamarabb kiházasítani őket, ami az egyetlen "karrierlehetőségnek" tűnt.

A szülők Jane és nővére, Cassandra "intézményes" oktatásával is megpróbálkoztak, ám lehangoló eredménnyel. Akkoriban ui. a lánynevelő intézmények teljesen ellenőrizetlenül működtek, a tanárok kiválasztása nem feltétlenül kvalitásaik alapján történt, a kislányokat túlzsúfolt, hideg szállásokon tartották és az élelmezés is pocsék volt, az akkoriban pedig még valószínűleg értelmezhetetlen "emberi jogok" tiprásaként pedig mindezt a tanulók még csak meg sem írhatták a szüleiknek, mert leveleikből cenzúrázták a panaszokat a gondos nevelők. Csoda, hogy Jane is olyannyira gyűlölte ezt az intézményt (ahol egyébként a korabeli lányoknál jóval kevesebb időt töltött), hogy hosszú évek múlva is kirohant ellenük az egyik regényében, mint az angol oktatás szégyenfoltjai ellen? Nem meglepő, ugye?

Az ilyen bentlakásos intézményekben eltöltött évektől eltekintve a lányok élete egy szűk, behatárolt területre korlátozódott, az otthonukéra, persze amíg férjhez nem mentek. A Jane regényeiből olyannyira jól ismert, rokonok, unokatestvérek, szomszédok, ismerősök közege a való életből vett mintákból kristályosodott ki. Jane is egy ilyen kis mikrokozmoszban töltötte az életét, a rengeteg unokatestvér, testvér, rokon stb. folyton ismétlődő (néha ugyanolyan!) nevei egyetlen véget nem érő hullámzást alkotnak egész életén át.

Jane kis világa, mint minden nő világa akkoriban az otthonból állt. Mivel a nőket elzárták a keresőfoglalkozásoktól (csak feleségként és anyaként kaphattak szerepet a társadalomban), ezért egyedüli feladatuknak a háztartás irányítását tekintették, ill.  társadalmi kapcsolataik ápolásával foglalták el magukat. Ritkábban volt igényük intellektuális "hobbikra", mint az olvasás, rajz, zongora stb., bár szerencsére azért erre is volt példa. Jane az írást választotta, de feltételezhetjük, hogy a családján túl ezt csak afféle badar szeszélynek bélyegezhette a környezete, hiszen ki látott már olyat, hogy egy tisztes hajadon írogasson? Családja mindenesetre roppant támogató volt ezzel a "szeszéllyel" kapcsolatban, amikor felolvasta nekik regényeit, megjegyzéseikkel, véleményeikkel segítették az alkotás folyamatában, ahogy ismerősei, barátai is megtették ezt. Egyszer a véleményeket még össze is gyűjtötte, és afféle szemelvénygyűjteményként hordozta őket magával, hogy soha ne feledje az olvasói véleményét.

Sajátos életükbe néha egy-egy utazás hozott színt. Jellemző volt a rokon- és barátlátogatás, egy-egy kiruccanás nyáron a tengerhez, vagy Bathba, hogy egy kis társadalmi életet éljenek. Ilyenkor egy kicsit felpezsdült Jane élete is, járt bálokba, sétákra, szórakozni. Szeretett csevegni, táncolni hajnalig és flörtölni. Volt-e szerelmes? Bizonyára. Részleteket nem nagyon tudunk, de egy nagy csalódása bizonyosan volt. Hogy ez hozzájárult-e ahhoz, hogy később nem ment férjhez, és nem alapított családot, nem tudni, ez is olyan dolog, ami mindenkinek a saját belső ügye, és utólag képtelenség megmondani, hogy mi volt és hogy volt. Egy történet azonban arra utal, hogy Jane az életben is romantikus lélek lehetett, ui. egy ízben megkérte a kezét egy jó ismerőse, akit tisztelt és becsült ugyan, de mint elgondolkodva rájött, semmi esetre sem szerethetett, ezért végül kikosarazta. A lehetőség adott volt a konvencióknak való behódolásra, ő azonban nem akart  konvenciók szerint élni. Ha nem jön az igazi, akkor ne jöjjön senki! Bátor kislány!

Sokat megtudunk a korabeli családi életről az apró kis családi anekdotákból, amelyekkel nem fukarkodik Tomalin. A számos testvér és unokatestvér ugyanis jórészt mind házas volt, ki romantikus, ki kevésbé romantikus úton vált azzá. A társadalmi és egészségügyi helyzet pedig az volt, hogy aki házas, annak átlag kétévente születik egy-egy gyermeke. Az életrajzban lépten-nyomon olyan nők bukkannak fel, akik házas életük során egyre-másra szülik a gyermekeket és a kiugróan magas csecsemőhalandóság mellett a riasztó számú gyermekágyi halál is mindig jelen van. Elég elborzasztó lehetett látnia egy fiatal nőnek azt, hogy testvére, unokatestvére, barátnője a tizedik gyermek körül ált. belehal a gyermekágyi lázba, ill. a sok terhesség-szoptatás során végsőkig kimerített teste nem bírja tovább a megpróbáltatásokat. Jane sok nőtársát veszítette el így, és valószínűleg elgondolkodott azon, hogy vajon a sok boldog menyasszony, akiknek az esküvőjén ő is részt vett, ezt várta-e a házasságtól? Olyan árnyoldalai voltak ezek a házas életnek, amelyeket a fiatal lányok előtt nem reklámoztak, hiszen ki tudna lelkileg felkészülni előre arra, hogy 10-15 évig folyamatosan vagy terhes lesz, míg végül belahal az egyik szülésbe? A házasság tehát komoly testi-lelki megpróbáltatásként is megjelent Jane előtt, talán nem véletlen, hogy soha nem írt házaspárokról, ebben az esetben ui. regényeiben sokkal több lenne a komor szín, a veszekedés, a gyász, ez pedig nem fért volna össze alapvetően könnyed, vidám és humoros természetével.

Hogy tudott Jane írni egy olyan környezetben, ahol folyton jöttek-mentek az emberek, mindig volt valami háztartásbeli feladat, vagy társadalmi kötelezettség, amit el kellett látni? Bizonyára nem kevés rugalmasság és alkalmazkodókészség kellett hozzá, hiszen vagy papírszűkében volt, vagy állandóan megzavarták, vagy el kellett intéznie valamit, és persze soha nem lehetett egyedül. A mai embernek rettentő furcsa lenne az a fajta összezártság, ami Jane életét jellemezte, minden bizonnyal fullasztónak is találnánk, a kis helyen összezárt sok-sok ember mindig együtt van, és nem lehet sehova "félrevonulni", legfeljebb akkor, ha sétára alkalmas az idő. Az a tény, hogy Jane ilyen körülmények között egyáltalán írni tudott, már önmagában is figyelemreméltó, még ha nem is nézzük alkotásainkat magas színvonalát. Lehetséges persze az is, hogy inspirálta a nyüzsgés, avagy erőt merített szűkebb környezete támogató jelenlétéből. Reméljük így volt.

A "világba való kilépése" is figyelmet érdemel, hiszen könnyen megeshetett volna, hogy egész életében csak az íróasztalfióknak ír, ill. barátai szórakoztatására tart felolvasásokat. Ehhez képest hosszú évek munkájával elérte, hogy még életében kiadják a regényeit, ami sem könnyű, sem egyszerű feladat nem volt. Többször kellett elviselnie a mellőzést, a kiadók "trükkös", szerzőket kizsákmányoló, de legalábbis a kiadói kockázatokat minimalizálni igyekvő szerződéseket, ill. az alakoskodást (mint pl. az Emma ajánlása a régenshercegnek). Anyagi biztonságot, amit pedig méltán megérdemelt volna, soha nem sikerült elérnie az írással, jóllehet, egyik-másik művéből még ő is profitált, amely addig elképzelhetetlen szabadsággal ajándékozta meg, hiszen korábban "költőpénze" legfeljebb a gyerekeknek juttatott zsebpénzhez hasonlított, és felnőttként már bizonyára megalázó volt számára.

Nem vagyok benne biztos, hogy akár a családja, akár a barátai (eltekintve talán attól a nagyon kevés, igazi baráttól, akiket valószínűleg ő maga is azoknak tekintett) kellően értékelték volna őt életében. Jellemző példa erre cirkalmas, túlburjánzó, sallangokkal, közhelyekkel teli sírfelirata, amelyből pont a lényeg maradt ki: hogy milyen remek ember és milyen nagyszerű író volt.

Ironikus, hogy amennyire megpróbálták elnyomni életében, halálában sok millió lelkes olvasója és tisztelője milyen mértékben tette halhatatlanná a nevét! Nem sikerült őt megsemmisíteni, mert az, amit elnyomtak benne, a csodás, szellemes, kreatív énje még mindig itt van, holott azok, akik bezárták a szalonba, az ötórai tea mellé, már régen nincsenek sehol, és soha, senki nem ismerte meg a nevüket azóta sem! Jane Austen egyszerre irodalmi ikon, és olvasóinak bensőséges barátnője, ezt pedig valószínűleg igen kevés szerző mondhatja el magáról. Te nyertél, Jane!

Szerző: Zendrajinx

Szólj hozzá!

Címkék: életrajz

A bejegyzés trackback címe:

https://akik-olvasnak.blog.hu/api/trackback/id/tr92133893

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.