A szerkesztő levele:

Lectori salutem!

Én mondom mindenkinek, hogy bontakozzon ki, és írjon, merthogy ez poén, de nem nagyon akartok aktívkodni, úgyhogy külön köszönet a lenti fenegyerek Ádámnak, amiért ő mégis, és megengedte, hogy közreadjam a memoárírási szellemi játékunk általa elkövetett darabjait. Íme az első rész az Ádám-mítoszból: semmi szószátyárkodás, csak a tömör humor ovis CV. Pöpec!

"1985.04.30. Zalaegerszeg.

Akkor lettem én, mint fakticitás.
Igazából az első 10 évemre nem emléxem. Biztos bepisiltem, meg bekakiltam.
Oviból kevés dolog. Annyi, hogy délután nem tudtam aludni pár csoporttársammal együttt és ez piszkosul zavarta az óvónőt, mert foglalkoznia kellett velünk, és nem bagózhatott kinn a többi óvónővel. Emiatt kellőképpen utált bennünket, de a szeretet kölcsönös volt. Legalább a másik óvónő jófej volt.
Nagyon sirtam amikor középső csoportból nagy csoportba mentem. Erre nem emlékszem, mondták.
Akkor lett kiscsoportos az öcsém, és mindig átjárt hozzám a nagycsoportba, hogy védjem meg. Az öcsém másfél évvel fiatalabb nálam, ami 2 dolgot vetít előre.
Egyrészt rossz, mert nincs meg az a több éves fór, amivel lehetett volna osztani neki,hogy kis taknyos kussolj, a nagyobbnak van igaza; másrészt viszont elmondhatom, hogy az egyik legjobb barátom.
Áltsuli első 3 is csak foszlányokban van meg. Az ofőm, a Gyuszi, a ki most mellesleg szenátor, nagyon  nagy arc volt. Sok mindenre megtanított. Elsősorban a focira, másodsorban írni és számolni, és harmadsorban arra, ami később végig meghatározott, hogy nem kell az életet annyira komolyan venni, lehet, és kell is örülni.
Labdarúgás sikersztori. Kupagyőzelmek, megyei 2. helyezés. Egyszer egy nemzetközi tornán legjobb játékos lettem.
Aztán felső tagozat. Új ofő, új szemlélet. A "tanulás előtt a sport" szemlélet átment "tanulás mellett a sport" szemléletbe.
Versenyek. Föci és fizika. Fizika megyei 11., földrajz megyei első. Országosra már nem tudtam menni, mert arra már gimnazista lettem, de nyertem egy ingyen felvételit a Kölcseybe.

Egyszer ennyi."
 

Szerző: Zendrajinx

Szólj hozzá!

Címkék: életrajz

A bejegyzés trackback címe:

https://akik-olvasnak.blog.hu/api/trackback/id/tr282045973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.