az ál-szerelmes-regény

2010.05.16. 16:24

Az jutott eszembe ennek a regénynek az olvasásakor, ami csak nagyon ritkán: bizonyos íróknál komoly stílusbeli és tartalmi különbségek fedezhetők fel annak tükrében, hogy nő vagy férfi az illető. A legtöbb könyvnél ez nem látszik, s így az irodalmi alkotásnak nincs neme, de bizonyos íróknál szembeszökő a nemhez kötött egyedi látásmód. Nőként tehát nem tartom haszontalannak olykor ilyen adottsággal megáldott férfiírók könyveit olvasnom, hátha közelebb jutok a férfigondolkodáshoz... (És persze vice versa, kedves fiúk, olvassatok néha női könyvet is. Ha bírjátok...)

Carlos Fuentes Diana, a magányos vadász c.  regényéről fogok írni, amire antikváriumi "turkálás" alkalmával bukkantam. Könyvet mindig úgy veszek, hogy beleolvasok, most is így történt, és általában már néhány bekezdésből meg lehet állapítani, hogy az adott író számomra elfogadható vagy éppen ellenszenves stílusban ír, szokott gyors ítélkezésemmel pedig rögtön véleményt is alkotok, jelen esetben pozitívat. Amit a könyv elolvasása után sem akarok felülírni, inkább csak árnyalni a történet fényében.

A könyv ui. jó, csak éppen nem az, aminek látszik. Utólag olvastam el a fülszöveget, ami a fülszövegeknél megszokott módon vezeti félre az olvasót, nem átallja ui. holmi szerelmes regénynek feltüntetni magát, ami azért mégiscsak túlzás, hiszen itt csupán egy viszonyról van szó. Egy ál-szerelmes-regénnnyel állunk szemben, de rögtön le is kell leplezni ezt a hazugságot, hiszen valójában itt inkább csak szomorúságot találunk a mélyben, szerelmet nemigen.

A regény önéletrajzi ihletésű, Carlos Fuentes író és Diana Soren, avagy Jean Seberg színésznő kapcsolatáról szól. Hinnénk, hogy ha egy író egy egész könyvet szentel az élete egy hölgyének, az csak azt jelentheti, hogy igen fontos volt neki a nő, és nagyon szerette. Minő tévedés! Szó sincs ilyesmiről. Az, hogy a regény egy hosszú "ódával" indul, amelyben Istentől és a szentektől kezdve a mexikói forradalomig mindent megidéz, majd hosszan zengedezi a lány szépségét, nem jelenti azt, hogy itt egy 200 oldalnyi, regénybe öntött szerelmi vallomásról lesz szó, ó, nem! A lényeg itt van:

"Most elmesélem ezt a történetet, hogy igazságot szolgáltassak a valóság szörnyű orákulumának. Nem tudtam szeretni. Képtelen voltam szeretni." Ebben minden benne van. Tiszteljük benne a férfi őszinteségét és egyenességét. Semmi mást.

Majd ezek után megint áttérünk a hazugságokra. A történet igen egyszerű: Carlos egy szilveszteri buliban megismerkedik Dianával, majd még aznap éjjel el is kezdődik a viszonyuk, mely ezt követően kb. két hónapig tart, a férfi elkíséri egy forgatásra, ahol napközben ő ír, a nő forgat, éjjel meg egymással lehetnek. Végül míg a fickó elutazik néhány napra a fővárosba, a csaj talál egy másikat és szakítanak. Amíg együtt vannak, szerelemnek tüntetik fel a kapcsolatukat, de nekem az egész borzasztóan erőltetett. Szerelem első látásra? Mindent elsöpró eufória? Ugyan már! Csak unatkoztak... Kétségtelenül nagyon egymásra kattantak, de maximum szexuális értelemben, ezt el kell ismernem. A puszta testiség azonban kevés ahhoz, hogy szerelmként adják el ezt a viszonyt, még ha folyton drágámnak is szólítják egymást, meg esküdöznek a szerelmükről. Micsoda képmutatás!

A regény inkább abból a szempontból érdekes, ahogy a kapcsolaton át a főszereplőit látjuk.

Az író egyetlen szenvedélye az irodalom, amit nem győz hangsúlyozni, oldalakat töltve meg az intellektuális önzésével, miközben gyakorlatilag mindenkinek csak fájdalmat okoz maga körül. Felesége van, emellett egy rakás szeretője és mindenféle kis barátnője, de a felesége megértő, mindig megbocsát, Diana idején, de nem Diana miatt telik be a pohár és válnak el útjaik. A fickó egy gyáva alak, ezt is hangsúlyozza, és ezzel is csak egyetérteni tudok. Folyton az fáj neki, hogy nem volt forradalmár, még az írásaiban sem. Igen, miközben csak hedonistán vágtat át az életen, nehéz közéleti kérdésekkel foglalkozni, valóban. Az egész könyvből végig azt éreztem, hogy nagyon erőlködik, hogy őszintének és szerelmesnek tűnjön, de ez nem sikerül sehogysem.  Azt mondja, szereti Dianát, közben meg  általában csak azzal van elfoglalva, hogy leírja, milyen pózban dugja a lányt.  Roppant ízléses... Valójában a nagy erőltetettségben és által csak a gyengeségeit tárta fel, és végsősoron nem más, mint egy gyáva, érzéketlen tuskó, aki képtelen bármit érezni egy nő iránt. Szomorú.

Persze Dianát is megismerjük eközben, és vele kapcsolatban azért vannak pozitívumok is. Tehetséges, fiatal, szép, független és felszabadult, talán túlságosan is az, én mégis inkább sebezhetőnek és szomorúnak látom. Egy rakás kalandon van túl ő is, és nála sem hiszem, hogy szerette volna Carlost, de azért mégis érdekes és összetett az érzésvilága, ami a férfiról nem mondható el. Diana egy szomorú kislány, aki szeretetre és törődésre vágyik, vissza a szülőhelyére, a kisvárosba, ahhoz a fiúhoz, aki a középiskolás szerelme volt, aki elvette a szüzességét, és az egyetlen férfihoz, aki valaha boldoggá tette. Ami persze lehetetlen vágy, és ettől valahogy olyan szívbemarkolóan szomorú  az egész élete, hiszen hiába keresi újra azt az elégedettséget és boldogságot, ami már egyszer az övé volt, annak örökre vége. Mindeközben egyfolytában rossz döntéseket hoz, nem megfelelő emberek társaságában buta dolgokat csinál, és persze mindig a rossz fickóval kavar. Labilis lelkületű lányka, az egész lényén az látszik, hogy egy olyan emberre lenne szükséges, aki megvédi és vigyáz rá, de ezt az embert sehol sem találja meg, mindenki csak egy szép testet, egy kihasználható nőt lát benne, így végül egyik kilátástalan helyzetből a másikba kerül, kétes csoportok tevékenységében vesz részt, lejárató kampányt folytat ellene az FBi, végül pedig az alkohol és a drog megteszi a hatását, és egy autó hátsó ülésén találják holtan... Szomorú.

Ekkor persze Carlos már régen nincsen sehol, hiszen eltűnt a süllyesztőben, de ez nem akadályozza benne, hogy később is lekezelően és ítélkezően írjon Dianáról, akivel néha összefutott még az életben. Új felesége oldaláról (aki gyönyörű, kedves, okos és persze maga a tökély stb.) pöffeszkedően sajnálja le régi kedvesét, aki egyre inkább csúszik lefelé a lejtőn a maga gerjesztette problémák miatt. Igazán gusztustalan dolog, és csak megerősít benne, hogy itt szerelemről szó sem volt, hiszen hogyan tudná valakinek a szendvesét ilyen közönnyel és gúnnyal szemlélni, akit akár csak egy kicsit szeretett valaha?! Kizárt...

Ellentmondásos a véleményem a regényről. Egyrészt itt van ugye Carlos, az érzéketlen tapló férfi mintapéldánya, aki miatt ugyan el nem olvasná az ember a regényt, úgyszintén nem az állítólagos szerelem miatt sem, amiről állítólag szól a történet, mert mint láttam, egyáltalán nem erről szól, de Diana miatt talán igenis érdemes. Nem azért a múzsának kikiáltott Dianáért, akit "megidéz" a fülszöveg meg a bevezető, hanem azért, akit néha-néha megpillantunk a férfi torz látásmódján keresztül is. Az igazi, szomorú, sebzett Dianáért, akivel csak együttérezni lehet. Olvassátok el a történetét!

A bejegyzés trackback címe:

https://akik-olvasnak.blog.hu/api/trackback/id/tr232007473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.